Mórahalmon minden nyári hétvégén történik valami izgalmas!

Színház, gyógyfürdő, természeti kincsek egy helyen – Mórahalmon minden nyári hétvégén történik valami izgalmas!

A Mórahalmi Nyár ismét változatos kulturális programokkal várja a kikapcsolódni vágyókat. A dél-alföldi kisvárost leginkább a Szent Erzsébet Gyógyfürdőről ismerik hazánkban és a szomszédos országokban, de ennél jóval több, változatosabb programot kínál a térség.

 

 

 

A Patkó Lovas és Szabadtéri Színház 2018-ban is várja a nyári szórakozásra és kulturális kikapcsolódásra vágyókat. A programok között vannak koncertek, musicalek, hagyományos és lovas színházi előadások. Az évad a P. Mobil koncertjével indul május 12-én, amelyet júniusban a Jimmy musical és Zorán koncertje követ.

 

 

A kecskeméti Katona József Színház néhány évvel ezelőtt kezdett rendszeresen vendégeskedni Mórahalmon. A Család ellen nincs orvosság és a Függöny fel! című könnyed komédiák a kecskeméti társulat előadásában szórakoztatják majd a közönséget a lovardában kialakított különleges színházi környezetben.

Láthat a közönség táncokat a Homokhátságtól a Hargitáig. Az est az üllési Fonó Néptáncegyüttes „Puszta Csárda” című táncszínházával indul, mely az 1860-as évekbeli betyárvilágba repíti a nézőket. Az Európa-hírű Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes „Hegyen innen-hegyen túl” műsorában a gyimesi és csíki táncok elevenednek meg.

A különleges előadások sora a Somnakaj gipsy musicallel folytatódik, mely egy roma lány és családja sorsáról szól. A darabban nemcsak a zene és virtuóz cigánytánc, hanem más művészeti ágak is helyet kapnak, a képzőművészet és iparművészet is szerephez jut. A musicalt világhírű roma és nem roma zenészek, valamint fiatal tehetségek adják elő, mint például Oláh Gergő, Falusi Mariann vagy Szakcsi Lakatos Béla.

A lóháton bemutatott előadások sorát A fekete álarcos lovas nyitja a Nemzeti Lovas Színház előadásában. A történet Spanyolországban játszódik, a főhős szembeszáll zsarnoki hatalommal, és segít az elnyomottaknak.

 

 

A Trója című rockopera a klasszikus homéroszi történetet dolgozza fel. A Rózsa Sándor, az alföldi betyár legendája a 19. század betyárvilágába kalauzolja el a nézőket. A Kincsem a legendás csodakancáról szól, az 1800-as évek vége fele játszódik. Augusztus 20-án a Honfoglalás című rockopera következik. A Leányvásár című operett egy régi, San Francisco környéki hagyományt dolgoz fel: ha egy lány minden kérőjét kikosarazza, akkor a falu utolsó legényéhez kell feleségül mennie. A Csárdáskirálynő a lovas színház legnépszerűbb produkciója, ezzel zárul a 2018-as évad.

 

A színházjegy mellé fürdőbelépő jár ajándékba, így a Mórahalomra látogatók testi és lelki feltöltődése biztosított. A színház mellett található a Mini Hungary Park, amely az előadások napján tovább tart nyitva.

 

 

Mórahalom a kulturális kikapcsolódáson kívül az aktív pihenésre vágyóknak is kedvező célpont. A várostól nem messze található a Bivalyrezervátum és a Nagyszéksós-tó. A környéken kijelölt túraútvonalakon megközelíthetők a természeti látnivalók. Ásotthalom és Mórahalom között fekszik a Csodarét. A Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskolában érdeklődhetnek túraútvonalak után az ide látogatók, van lehetőség szakvezetéses túrát is kérni. Csoportok számára a Nagyszéksósi kulcsos ház ideális szálláshely lehet. A kerékpárutak, a mellékutak alacsony forgalma a kerékpárosok számára is vonzóvá teszi Mórahalom térségét, ráadásul minden látnivaló megközelíthető két keréken.

Június utolsó hétvégéjén a Homokháti Sokadalom teremt fesztiváli hangulatot a városban, gasztronómiai és kulturális programok várják a vendégeket, de augusztusban a Homokháti Búcsú lélekemelő hangulata és a mellé társuló Kormorán koncert is igazi feltöltődést nyújt bárkinek. Családok számára Mórahalom tökéletes hely a nyaralásra, a gyerekektől a felnőttekig mindenki megtalálja azt, ami a kikapcsolódásához nélkülözhetetlen. Ezt garantálja, hogy minden hétvégén történik valami izgalmas a városban. Mórahalom és környéke sokszínű, változatos, minden korosztálynak felejthetetlen élmény ide látogatni. Akit még több részlet érdekel a Mórahalmi Nyár programjairól, keresse fel a www.lovasszinhaz.morahalom.hu oldalt.

 

 

További képek

<< Vissza